Latin-Amerika szerte ismert és használt úgynevezett “végén fújt” fuvola. Eredete (legalábbis az andoki régióban) ősidőkre nyúlik vissza, de nagyon hasonló hangszereket találunk a világban sok helyütt: Ilyen a japán sakuhacsi, hasonló befúvónyílással, pentaton hangolásban; vagy láttam Kínában is nagyon hasonló hangszert, mely ugyanúgy diatonikus, mint a kena. Ezenkívül sokszor hallottam emlegetni (bár sosem láttam), egy úgynevezett peremfurulyát, mely a magyar népzenében volt használatos.

A kena befúvónyílásának alakja és méretei nagy jelentőséggel bírnak az adott hangszer hangereje, hangszíne, és oktávtisztasága szempontjából. Más néven: a szélhasító nyílást tájegységenként, vagy ízlés szerint többféleképpen alakítják ki: Van U, V, illetve szögletes formájú, különböző arányokkal, és az egymásba való formai átmenetekkel. A szögletes szélhasító a furulyákéval azonos. A legfontosabb különbség azonban furulya és kena között a következő: A furulyák felső vége dugóval lezárt, és egy keskeny légcsatorna vezeti a befúvott levegőt a szélhasító nyílásra; vagyis a légsugár formája, és mérete állandó. Így csak a fúvás erősségének változtatásával érhetők el a különböző hangok, és csak egy meghatározott tónusban. A kena teljesen nyitott felső végét az állunknak, illetve az alsó ajaknak támasztva fedjük be. A légsugár vastagságát, formáját, és irányát az ajkak szabályozzák; tehát a hangszert meg kell tanulni megszólaltatni, úgy mint a mindenki által ismert harántfuvolát. Ez azonban, a befúvás sokféle lehetősége által, gazdag hangerő- és hangszín-változatosságot eredményezhet. Kenán, a megfelelő tudással, igen erősen megszólaltathatók akár a legmélyebb hangok is, vagy éppen leheletfinoman a legmagasabbak. Lyukelosztása a diatonikus skálára hangolt legegyszerűbb natúr (billentyűzet nélküli) fuvolákéval, furulyákéval azonos: hat lyuk fölül, illetve alul egy hetedik a hüvelykujj számára, melynek segítségével a harmadik oktáv kitágítható; vagyis jó hangszeren akár teljes három oktáv, sőt még egy-két további hang is megszólaltatható. A kena egy szembetűnő jellegzetessége, hogy lyukméretei gyakran igen nagyok, akár a felső ujjpercekkel (nem ujjbegy!) való befedhetőség határáig, melynek két fontos oka van: 1., nagy hanglyuk = nagy hangerő, 2., a diatonikus skálán kívül eső hangokat úgynevezett féllyuk-fogásokkal érjük el. A valóságban ez legalább 3/4 részben takart, és csak 1/4 részben nyitott lyukat jelent, de megfelelő ajakmunkával akár az első oktávban is színes, erős hangot tudunk így létrehozni. Ha valaki ezen a módon hamis félhangot fog, csakis magát hibáztathatja, a hangszert nem. 🙂